Identitások a köbön- a fogyatékkal élő melegek helyzete Magyarországon

előadás
kerekasztal-beszélgetés
KuglerArt Szalon
2020. augusztus 18. 17:00

Rendezvényünk első részében egy gondolatébresztő előadást tartunk a kettős kisebbségi identitás problematikájáról, különös tekintettel a vidéki lehetőségekről. A fogyatékkal élő emberek között fellelhető szexuális kisebbségekről, a fogyatékosság kezeléséhez köthető nemi szerepekről, beleértve a női szerepeket is. Például a nők gyakran szociálisan megértőbbek ( pl. ezért foglalkoznak a fogyikkal, ha fogyi a gyerek akkor a nő marad vele otthon stb). Emellett az esemény során megpróbáljuk kinyitni a gyakran tabusított fogyatékossággal kapcsolatos nemi sztereotípiák témakörét (a "fogyi" aszexuális, mert gyerekszerepben marad, vagy azért lesz LMBTQ ember, mert nem találna magának rendesen párt az ellenkező nemből, fogyi csak fogyival stb). Érintjük a családon belüli erőszak témáját is, a fogyatékkal élő ember mint elkövető, áldozat és szemtanú.

A második részben moderált kerekasztal-beszélgetésünkön olyan témákat járunk körül, mint gyerekvállalás, nyíltan felvállalt kapcsolatok, nagyvárosi és kistelepülési előítéletek, szülőkkel, családdal való kapcsolat stb) illetve azokról a belső ellentétekről ejtünk szót, amik szexuális kisebbségek és a fogyatékosügyi szervezetek között fennállhatnak (bevállaljuk-e egymást, vagy ront a helyzetünkön, ha a másik ügyeit is felvállaljuk), beengedünk-e valakit mondjuk fogyatékos ügyről beszélni egy szexuális kisebbségi rendezvényre, ha az illető nem tagja az adott kisebbségnek? Akadálymentes-e a párkeresés vagy a tanácsadás, beszélhetünk-e szexuális szokásainkról egy fogyatékossági csoportban vagy a segítő szervezetekkel?

Jelezz vissza a Facebook eseményre itt: https://www.facebook.com/events/2676075949381393/

A helyszín akadálymentes.

A belépés ingyenes, de az eseményen becsületkassza formájában adomány gyűjtés lesz.

Szervező bemutatása:

Az RCM egy érintettek által indított civil kezdeményezés, mely soha nem törekedett profitra, társadalmi célja van: így és úgy fogyatékossággal élünk e földön fogjunk hát össze! CIVILEK VAGYUNK! Társadalmi összefogást szorgalmazunk a különböző fajta és szintű fogyatékkal élő emberek mindennapi életminőségének javításáért. Akár látszik rajtunk, akár nem közel 2 millió ember közvetlenül érintett, így szinte mindenki körében van sérült személy, akik nem tudnak egyenlő esélyekkel résztvenni a hétköznapi életben, akár a tanulásra, a munkára vagy a szórakozásra gondolunk. Hisszük, hogy a politika van a társadalomért és soha nem fordítva! 6 éves működésünk során sikerült felhívni a figyelmet a fogyatékkal élők társadalmi kirekesztettségére, illetve beindítottunk egy társadalmi párbeszédet az érintett személyek, azok érdekvédelmi szervezetei és a szakma bevonásával. 2014 óta részt veszünk a Pridon és a legnagyobb siker, ha érintettek és szimpatizánsok együtt aktív változást hozunk létre!!! Mert ez a CIVIL jelentése.

Térkép

KuglerArt Szalon
Sütő utca 2.
1052 Budapest