Érzékenység a kereszténységben

műhelybeszélgetés
vallás
Auróra
2020. augusztus 17. 19:00

Mennyire vagyunk érzékenyek másokra, mások helyzetére? Hogyan beszélgetett Jézus azokkal, akik mások voltak, vagy máshogy gondolkodtak? Gyere el a Mozaik Közösség nyílt alkalmára, és gondolkodjunk együtt!

Jelezz vissza a Facebook eseményre itt: https://www.facebook.com/events/642112896375360/

Figyelem! A helyszín nem akadálymentes!

A belépés ingyenes.

Szervező bemutatása: A Mozaik egy több mint 10 éves budapesti közösség, de tagjaink az ország minden területéről érkeznek. Elsősorban keresztény (keresztyén) csoport vagyunk, de egyetlen egyházhoz sem kötődünk, függetlenek vagyunk minden felekezettől. Közösségünk ökumenikus, ami igazán összetart bennünket, hogy mindannyian Istent keressük, legyen bármilyen a nemünk vagy szexuális orientációnk. Így közösségünk nyitott bárki előtt, hiszen mindannyian sajátos személyiséggel, gondolkodásmóddal közeledünk Istenhez, és mindannyian más és más módon éljük meg hitünket a mindennapokban. Közösségünk olyan tehát, mint egy mozaik: ahol a számtalan különböző, pici, színes részletből áll össze egyetlen, nagy kép. Hasonlóan áll össze tagjainkból a közösség egésze.

Térkép

Auróra
Auróra u. 11.
1084. Budapest