Idén immár 27. alkalommal rendezzük meg a Budapest Pride Fesztivált, így természetesen az ünnepélyes megnyitó sem maradhat el!
Június 24-én a hazai kulturális élet szereplőivel, illetve az LMBTQ közösség aktív képviselőivel közösen nyitjuk meg az egy hónapos programsorozatot.
Az estét Nyáry Luca, a slam poetry koronázatlan királynőjének nyitóbeszédével indítjuk, az est házigazdája pedig nem más, mint Péterfy-Novák Éva, író, nőjogi és emberi jogi aktivista lesz. A szervező Szivárvány Misszió Alapítvány nevében Radványi Viktória gondolatait hallhatjuk, majd beszédet mond Tuza Tóbiás, a Tobi színei című dokumentumfilm főszereplője. Beck Zoli, a 30Y frontembere pedig videóüzenettel jelentkezik be.
A szuper hangulatot a beszédek között Závada Péter versei garantálják, illetve a Vibes and Stuff táncosainak segítségével a ballroom és a vogue világába is betekintést nyerhetünk. Szintén a megnyitón kerül átadásra a Háttér Társaság díja is, amelyet olyan személyek nyerhetnek el, akik kiemelkedően sokat tettek a közösségért.
Gyere, ünnepeljünk együtt a 27. Budapest Pride Fesztivál Megnyitóján!
Mi már nagyon várjuk!
Jelezz vissza a Facebook eseményre ITT.
Az esemény már teltházas, de a megnyitót a Facebook oldalunkon livestreameljük, így élőben követhető, és később is bármikor visszanézhető.
Szervező a Budapest Pride.
A rendezvény a 27. Budapest Pride Fesztivál programsorozatának a része.
A rendezvényen a Budapest Pride Házirendje érvényes.