Fenntartható fejlődés, szegénység, emberi jogok. Ezekről mind szól az ENSZ által 15 évvel ezelőtt a társadalmi igazságosság világnapjává nyilvánított február 20-a. 2007 óta ez a nap tehát arról szól, hogy az ENSZ tagállamok mérleget von(hat)nak, vajon megtettek-e minden tőlük telhetőt az elmúlt egy évben a szegénység felszámolása, a teljes foglalkoztatottság előmozdítása, a nemek közti egyenlőség megteremtése és a többi társadalmi kirekesztés felszámolása érdekében.
Mi fán terem a társadalmi igazságosság?
Ez egy elég tág, elsőre talán nehezen értelmezhető fogalom, melynek lényege, hogy a társadalom összes tagja etnikai, vallási, nemi, szexuális vagy bármely más kisebbségi csoporthoz való tartozásától függetlenül részesüljön az adott társadalomban felhalmozott kulturális és gazdasági javakból. Nem mellékes tehát, hogy az adott országban ne hozzanak olyan rendeleteket, törvényeket vagy bírósági ítéleteket, amelyek elmélyítik a már létező társadalmi szakadékokat. Emellett a munkához, élelemhez, menedékhez és különböző állami szolgáltatásokhoz való jogot is ide soroljuk. Ezen jogok kiterjesztésének nem más a végcélja, mint hogy bolygónk valamennyi lakója számára érvényesüljön a társadalmi igazságosság, és valóban ugyanolyan esélyekkel induljon mindenki függetlenül attól, hogy melyik országban születik, milyen anyagi helyzettel és kulturális tőkével rendelkező családban nő fel, milyen etnikumhoz tartozik, milyen szexuális orientációval vagy nemi identitással rendelkezik.
Témába vág?
Az ENSZ minden évben meghatározza a világnap témáját, és a köré szervez programokat. 2022-ben a világnap központjába a társadalmi igazságosság formális foglalkoztatáson keresztül történő elérését helyezték. Világviszonylatban a foglalkoztatottak több mint 60%-a az úgynevezett informális gazdaságba, fekete vagy szürke foglalkoztatásba kényszerül, mert nem nyitott számára a munkaerőpiac. A koronavírus-válság reflektorfénybe helyezte ezeknek a dolgozóknak a kiszolgáltatottságát. Mivel az informális munkavállalók gyakran nem részesülnek foglalkoztatáshoz kapcsolódó juttatásokban és szociális védelemben, így sokkal nagyobb valószínűséggel csúsznak szegénységbe, mint a formális munkavállalók, akiknek a munkavállalói kereteit munkaszerződés és a Munka Törvénykönyve védi.
Elsőre úgy tűnhet, hogy ez a probléma távol áll az LMBTQ közösség érdekeitől. Azonban nem is tévedhetnénk nagyobbat. Ugyanis az LMBTQ közösség tagjai nemcsak a szigorúan vett magánéletükben, a sokat emlegetett “négy fal között” szenvedik el a joghátrányokat és a társadalmi kirekesztést. Köztudott, hogy a nők jóval kevesebbet visznek haza ugyanazért a munkáért, ráadásul egy bizonyos szint felett sokkal nehezebben jutnak előre a munkahelyi ranglétrán, mint a férfiak. Ennélfogva a leszbikus párok gyakrabban találkozhatnak pénzügyi nehézségekkel, mint a két férfi keresőből álló meleg párok. Ahogy közösségünk transznemű tagjai is hatványozottabban ki vannak téve az elbocsátásnak vagy az elhúzódó munkanélküliségnek csak azért, mert a hivatalos papírjaikban szereplő adatok nem egyeznek meg nemi identitásukkal és nemi önkifejezésükkel. Innen pedig már nincs messze a leszakadás. Nem bejelentett állások. Amivel kéz a kézben jár a fizetett szabadság és betegszabadság teljes hiánya. És máris ott kopogtat az ajtón a pénzügyi instabilitás, a lakhatási szegénység és az egészségügyi ellátásból való kirekesztettség.
Ám a társadalmi igazságosság kérdésével idén sem csak a munkaerőpiaci jellemzők és a foglalkoztatottság szempontjából érdemes foglalkoznunk. A 2020-ban választott szlogenünkkel azokra a problémákra igyekszünk felhívni a figyelmet, melyek a társadalom tagjaiban szorongást, dühöt vagy apátiát váltanak ki. Vedd vissza a jövőd! - szól a cselekvésre ösztönző szlogenünk. Mi a Budapest Pride-nál hiszünk abban, hogy a társadalmi problémákra adott adekvát válasz a közösségi cselekvés. Együtt alakítjuk a jelenünket és jövőnket, közösen építjük a különböző társadalmi csoportokat összekötő hidakat. A demokráciába vetett hit válsága, az elharapódzó klímakrízis, a rasszizmus, a szexizmus és a lakhatási válság ugyanúgy, ám sok esetben még hatványozottabban érinti az LMBTQ közösség tagjait, és akkor még nem is beszéltünk az elmúlt évek jogtiprásairól és a közösség ellen indult kormányzati hadjáratról. A lakhatási és megélhetési válságra, a zöld jövő egyre sürgetőbb kérdésére és a többi társadalmi problémára átfogó megoldási stratégiára van szükség, ami nem egymástól teljesen független problémának tekinti ezeket, hanem átlátja az összefüggéseket, és aszerint cselekszik. Az LMBTQ közösség tagjaiként a jelenlegi helyzetben még inkább úgy érezzük, hogy kivették a kezünkből a döntési lehetőséget az életünket érintő legfontosabb kérdések tekintetében. Ha ez aggodalmat, tehetetlen dühöt vagy érdektelenséget vált ki bennünk, az nem egyéni reakció, és nemcsak egyénileg korlátoz bennünket, hanem hátraveti az LMBTQ közösségek önszerveződését és érdekérvényesítését is.
De rajtunk is múlik, hogy mi történik, mi egyénenként alkotjuk a közösségeinket és magát a társadalmat. Nekünk és mindenkinek aktívan kell tennünk a jövőnkért, hogy az a lehető leginkább olyan lehessen, amilyennek elképzeltük. Ne a szülőfalunk, a bőrünk színe, az anyanyelvünk, a párunk neme vagy a saját nemünk határozza meg, hogy milyen lehetőségeink lesznek tanulás és később munkavállalás során, ne ezektől függjön, hogy miként bánnak velünk a mindennapokban! Vegyük vissza együtt a jövőnket, szóljon minden nap a társadalmi igazságosságról!
