Megvan a 2023-as Budapest Pride Felvonulás időpontja

A 28. Budapest Pride Felvonulást július 15-én tartjuk: mindenkit csatlakozásra buzdítunk, aki egy szabad, elfogadó és demokratikus országban szeretne élni. Szlogenünk változatlanul “Vedd vissza a jövőd!”, mely rámutat a társadalomban jelenlévő különböző hatású, ám hasonló gyökerekből táplálkozó és egymást erősítő, rendszerszintű problémákra (rasszizmus, lakhatási válság, ökológiai krízis, a demokráciába vetett hit válsága, homofóbia, transzfóbia és szexizmus), valamint az azokra keresendő megoldási lehetőségekre.

A múlt héten ismét előhúzta a kormány a fiókból a klasszikus hazugságot az LMBTQ emberek és a gyermekbántalmazók összemosásáról, valódi gyermekvédelem helyett a szombati kormányinfón azzal fenyegetett, hogy ismét törvényeket szigorít “a genderideológia ellen”. Ez újabb uszítást, gyűlöletkampányt és támadások sorát jelentheti. A támogatást szerintük a már említett, érvénytelen népszavazás adja. 11 civil szervezettel közösen már a 2021-es propagandatörvény megszavazása előtt is uszítás helyett valódi gyermekvédelmet követeltünk. “A kormány az áldozatokat hagyja cserben, amikor nem állít fel az iskolákban működő áldozatvédelmi- és segítő hálózatot, nem gondoskodik az iskolai dolgozók rendszeres képzéséről és megfelelő jelzőrendszer kialakításáról. Álságos az a politikus, aki azt ígéri, hogy a homofóbia majd gyógyír lesz a gyermekbántalmazásra, de közben nem juttatja átfogó, folyamatos és kornak megfelelő szexuális edukációhoz a gyerekeket, ami elengedhetetlen része a prevenciónak és a visszaélések felderítéséhez” - nyilatkozta Radványi Viki, a Budapest Pride elnöke. - “Csak úgy teremthetünk egy egyenlő, biztonságos és szabad országot, ha a gyermekvédelem alapvetéssé válik, beleértve az LMBTQ fiatalok védelmét.

2022-ben is sok támadás érte az LMBTQ emberek alapvető jogait Magyarországon, az ILGA-Europe szerint pedig az elmúlt évtizedben 2022-ben érte a legtöbb erőszak az LMBTQ embereket a régióban: a jobboldali politikusok, újságírók és szervezetek által terjesztett fokozódó gyűlöletbeszéd hatására a korábbiaknál több LMBTQ ember vesztette életét gyűlölet vezérelte támadásban vagy öngyilkosságban. 2022 februárjában Oroszország megtámadta Ukrajnát, melyre számos civil szervezet azonnal reagált és szerveződött, köztük mi is. Azóta is aktív projektcsoport működik szervezetünkben a háború elől menekülő LMBTQ emberek megsegítésére. 2022-ben volt az első évfordulója az Országgyűlés által 2021. június 15-én megszavazott LMBTQ tartalmakat cenzúrázó propagandatörvénynek, ami ellehetetleníti, hogy az LMBTQ fiatalok megfelelő időben, prevenciós céllal jussanak információhoz és affirmatív támogatáshoz. 2022 áprilisában az országgyűlési választásokon ismét az a kormány kapott ⅔-os többséget, aki évek óta folyamatosan csorbítja az LMBTQ emberek jogait és ezzel próbálja elfedni az egyre dagadó jogállamisági botrányait (gondoljunk csak a koronavírus első hulláma közepette fű alatt bevezetett 33-as törvényre, ami megszüntette a hivatalos okmányokban lévő nem- és névváltoztatást vagy az örökbefogadási törvény módosítására, ami ellehetetleníti az az azonos nemű párkapcsolatban élő emberek lehetőségét az örökbefogadásra). 

A Budapest Pride minden nap kitartóan dolgozik azért, hogy Magyarországon mindenki biztonságban, boldogan és emberhez méltóan élhessen szexuális orientációtól, nemi identitástól és nemi önkifejezéstől függetlenül. Mi ebben hiszünk, és ezt képviseljük a felvonuláson és az azt megelőző egy hónapos Budapest Pride Közösségi Fesztiválon is.

A tavalyi évben ismét rekordszámú ember csatlakozott a menethez, összesen 35.000 felvonuló tartott velünk a Carl Lutz rakparttól a Szabadság térig, majd hajnalig ünnepeltünk együtt. A 2023-as felvonulás útvonalát még nem véglegesítettük, de az biztos, hogy idén is az ország legnagyobb LMBTQ bulija, a Rainbow Party követi majd a Budapest Parkban.

A kitűzött dátum egyben azt is jelenti, hogy a 28. Budapest Pride Közösségi Fesztivált június 16. - július 16. között rendezzük meg. A Budapest Pride Közösségi Fesztivál közel 100 programját több mint 50 civil szervezet, informális csoport és magánszemély szervez közösen, az elmúlt években az ország legnagyobb civil fesztiváljává nőtte ki magát.

A Budapest Pride Felvonulással kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb információkat a Facebook eseménynél tesszük majd közzé.