Generation Change díjat kapott szervezőnk, Radványi Viki

Az MTV már korábban bejelentette, hogy a hosszú várakozás után végre Budapestre érkező show kiáll az LMBTQ közösség, és az alapvető emberi jogok mellett is. Ezek a jogok a legkevésbé sincsenek összhangban az LMBTQ közösség ellen is évek óta gyűlöletet szító, homo- és transzfób propagandatörvényt is kidolgozó Fidesz nézeteivel. A “provokációnak” csak egyik eleme volt, hogy már a vörös szőnyegről üzentek a miniszterelnöknek, hogy “Orbán, love wins!”.

Jeetendr Sehdev a miniszterelnöknek is üzent - Fotó: Kisbenedek Attila / AFP

A gála fénypontján, a magyarLMBTQ közösség, valamint a Budapest Pride szempontjából is nagyon fontos és jelentős dolog történt: szervezőnk, Radványi Viki is díjat vehetett át! A Generation Change névre hallgató elismerést olyan aktivistáknak ítélik oda, akik világszerte küzdenek az LMBTQ jogokért. Amir Ashour (Irak), Matthew Blaise (Nigéria), Sage Dolan-Sandrino (USA) és Erika Hilton (Brazília) is a díjazottak között volt, elismerésük a nemzetközi LMBTQ aktivizmus és közösség számára is szimbolikus lehet.

Viki, akire nagyon büszkék vagyunk, barátnőjének, és a Budapest Pride-nak is megköszönte a díjat. Mi is köszönjük Viki a kiállást és a sok munkát, és az összes többi önkéntesünknek, szervezőnknek, más aktivistáknak, és támogatóinknak, civileknek is, hogy síkra szállnak az esélyegyenlőségért, és harcolnak a kirekesztés és a gyűlöletkeltés ellen! Ne feledjétek, nem vagytok egyedül, közösen erősek vagyunk, és együtt visszavehetjük a jövőnket!

Viki köszönő beszédét itt meg tudjátok nézni és hallgatni, a szavait pedig írásban is szeretnénk megőrizni az utókornak: “Soha ne fogadjátok el, hogy az LMBTQ embereknek el kell tűrniük a megaláztatást és az erőszakot. Minden ember egyenlőnek születik és pont. Törődjetek egymással, szerveződjetek és szavazzatok!” Pont.