A transzneműséget betiltó törvény ellen tüntettek a Sándor Palota előtt

Koronavírus-kompatibilis, két méteres távolságot tartó, szájmaszkos, kis létszámú spontán demonstrációt tartottak a Budapest Pride aktivistái a Sándor Palota előtt, miután az országgyűlés fideszes többsége megszavazta a transzneműek jogi nemváltását betiltó törvényt. A tüntetők felszólították Áder Jánost, hogy ne írja alá az alkotmányellenes, kegyetlen és felesleges törvényt. “Ne írd alá János”, “A tiltás nem jogi szabályozás” és “A 33-ast alkotmánybíróságra!” transzparensekkel tüntettek a résztvevők, miközben felolvasták az érintettek történeteit.

“A legrosszabb helyzet az volt, amikor az egyik cégnél, ahova jártam angolt tanítani, a portán a biztonsági emberek mindig el akarták kérni a személyim. Anélkül nem léphettem be az épületbe. Nekik is a fentebb leírtakat kamuztam (többször is, a különböző őröknek), erre nem akartak beengedni persze, az órám meg kezdődött volna. Így hát felhívtam a HR-es nőt, aki a kapcsolattartóm volt, és minden alkalommal le kellett jönnie az 5. emeletről felkísérnie engem. Azt mondták egyébként a cégnél, hogy nem kaphatunk ideiglenes belépő kártyát. Jeleztem a nyelviskola felé is a problémát, ők pedig outoltak a HR-esnek (a tudtom nélkül). Kb. a 4. vagy 5. alkalom után, amikor le kellett jönnie a HR-esnek értem, és a fenti beszélgetés után a nyelviskola és közte, kaptam ideiglenes belépő kártyát.” - hangzik Arnold története.

A Mérce élőben közvetítette a tüntetést: https://www.facebook.com/magyarinfo/videos/538835336765141/

“Felszólítjuk Áder Jánost, Magyarország köztársasági elnökét, hogy NE írja alá a transzneműeket ellehetetlenítő törvényjavaslatot, hanem küldje azt a Alkotmánybíróság elé, mivel az alkotmányos jogokat sért, és ellentmond az Alkotmánybíróság 2018-as álláspontjának is.” - mondta Csikós Ádám, a Budapest Pride sajtószóvivője.

A jelenleg hatályos kormányrendelet nem teszi lehetővé a demonstrációkat, azonban vannak olyan felháborító esetek - mint a transzneműek precedens nélküli, szükségtelen és kegyetlen jogtiprása - ahol muszáj felemelnünk a hangunkat. Ez az eset - mivel a helyszínen lévő járőrök sem igazoltattak, vagy kezdeményeztek intézkedést a tüntetők ellen - jó példa volt arra, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetben is lehet tüntetni: maszkkal, megfelelő távolságtartással. Lehet hogy érdemes lenne felülvizsgálni a tüntetésekre vonatkozó tiltást, hiszen ha strandolni és kávézó teraszán ülni lehet, akkor logikus lenne, hogy maszkkal és megfelelő óvintézkedésekkel a szabad véleménynyilvánítást se korlátozzuk.

“A transznemű emberek számára a nem jogi elismerése alapvető emberi jog, ennél fogva elvitathatatlan.” - nyilatkozta Gyarmati Dániel, a Budapest Pride egyik szervezője - "nincs rendben, hogy egy politikai rendszer az ideológiáját, nézeteit az állampolgáraira erőlteti, ezzel kárt okoz nekik és akadályozza őket!"

A 33. paragrafus szembe megy az Alkotmánybíróság 2018-as döntésével is, miszerint a nem- és névváltoztatás a transznemű emberek számára alapvető emberi jog, ezért nem elvitatható. A transznemű közösség tagjai alapvetően súlyos munkahelyi és egészségügyi diszkriminációnak vannak kitéve, ha nem jutnak hozzá a számunkra megfelelő iratokhoz, és a helyzet csak drámaian romlani fog. Minden egyes diploma, személyi igazolvány vagy lakcímkártya bemutatásnál magyarázkodni kényszerülnek, és olyan embereknek (leendő munkaadóknak, HR-eseknek, fejvadászoknak) kénytelenek beszélni a transzneműségükről, akikkel alapvetően nem osztanák ezt meg.

A Budapest Pride, a Háttér Társaság és a Prizma Transznemű Közösség a törvényjavaslat benyújtásakor indította a #toroljeka33ast kampányt, amihez számos civil szervezet és nemzetközi szervezet is csatlakozott.