Hírek

fesztivál

A Budapest Pride Fesztiválon minden évben izgalmas és kihagyhatatlan külső szervezésű programok vesznek részt. Ezek megszervezésére idén is lehetőség nyílik felhívásunk keretein belül. Jelentkezz április 30-ig!

Budapest Pride Felvonulás 2016. Fotó: Davda Bereznai

2017. június 30-án, pénteken este hivatalos megnyitóval veszi kezdetét a tíznapos Budapest Pride Fesztivál. A változatos kulturális és közösségépítő programokat kínáló hét és tetőpontja, a Budapest Pride Felvonulás 2017. július 8-án, szombat délután a szabadságról szól majd - aminél nem fogjuk kevesebbel beérni.

Az LMBT Egészségtudatosság Hetét 2003-ban rendezték meg először Amerikában. Célja, hogy a közösség tagjai, támogatói, az egészségügyi szolgáltatók közösen felhívják a figyelmet az LMBT emberek és az egész közösség problémáira, valamint az egészségügyben tapasztalható egyenlőtlenségekre. Egész évben elengedhetetlen, hogy az érintettek, a szolgáltatók és a döntéshozók közösen gondolkodjanak a lehetséges megoldásokról, és ezen a héten az egész közösséget erre buzdítjuk.

A Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány közhasznú szervezet, így idén is nagy szeretettel fogadjuk az adó 1%-os felajánlásodat. Ehhez nem kell mást tudni, csak az adószámunkat: 18174803-1-41

Ez a hét a Házasság Hete. Minden évben, Valentin nap környékén egy egyhetes programsorozat a házasság fontosságáról, melyet a világ több országában megrendeznek. Magyarországon is. A kezdeményezéshez a Budapest Pride is szeretett volna csatlakozni, de megkeresésünket sajnos visszautasították, a házasság definíciójában való nézetkülönbségre hivatkozva.
De ne csüggedjen senki, két zseniális ajánlatunk is van erre a hétre!

Biztosan emlékeztek, hogy a tavalyi évben készült egy plakátunk az Arc kiállításra a Geometry Global Hungary segítségével, "Lépj fel az egyenlőség mellett!" címmel. A plakátot most jelölték a 2016-os Highlights of Hungary díjra. http://www.highlightsofhungary.hu/portfolio/lepj-fel-az-egyenloseg-mellett/  

Az azonos nemű párok házasságkötését a magyarok 36 százaléka támogatja, míg 56 százalék ellenzi a Budapest Pride és az Integrity Lab legújabb, országos reprezentatív közvélemény-kutatása szerint. Az örökbefogadáshoz való jog támogatása számottevően magasabb: a megkérdezettek 46 százaléka nem zárná ki az azonos nemű párokat ebből a lehetőségből. A társadalom 60 százaléka vélte úgy, hogy a meleg, leszbikus és biszexuális embereknek ugyanolyan jogokkal kéne rendelkezniük, mint mindenki másnak. 

Fotó: Holland Kati, 2016

Felháborítónak tartjuk, hogy ma Magyarországon a politikusok személyes preferenciái határozzák meg, hogy mely közösségek számítanak családnak és melyek nem; hogy a döntéshozás olyan emberek kezében van, akik félelmekre, tudatlanságra és tévhitekre alapozva rekesztenek ki számukra ismeretlen és ezért ijesztő embercsoportokat - ezzel pedig az egész társadalom gyűlöletét gerjesztik. 

Küldd a 87-es kódot a 13600-ra és kérd erre ismerőseidet is! Segíts, hogy összegyűjtsünk 1000 SMS-t november 29-én, az Adakozó Kedden!

Ma van a Transznemű Emlékezés Napja (TDOR, Transgender Day of Remembrance). Az egész világon minden évben november 20-án emlékezünk a transzneműekhez kapcsolható előítéletek vagy az irántuk érzett gyűlöletből szította gyilkosságok áldozataira. A minden évben sorra kerülő megemlékezést Rita Hesler 1998. november 28-ai meggyilkolása indította el, a következő évben San Franciscoban már gyertyás virrasztást tartottak. 2009 óta pedig létezik a Trans Murder Monitoring, ami gyűjti, elemzi és közzéteszi a transznemű emberek ellen világszerte elkövetett gyilkosságok adatait. Ezekből az adatokból tudjuk azt is, hogy az elmúlt egy évben 295 transzfób gyilkosságot követtek el a világon, azonban az esetek többsége még így is láthatatlan marad.

Idén is várunk mindenkit november 20-án, vasárnap az Auróra udvarába, ahol a Transznemű Emlékezés Napján (Transgender Day of Remembrance – TDOR) közösen emlékezünk meg a gyilkosság áldozatává vált transznemű emberekről.

Előbújás Napja 2016. Fotó: Fűrjes Viktória
előbújás napja

A Budapest Pride flashmobjától volt hangos október 11-én kedden a Blaha Lujza tér. A Nemzetközi Előbújás Napján őszinte előbújás történeteket hallhattak a járókelők.

előbújás napja

Magyarországon az emberek 14%-a tud arról, hogy ismer leszbikus, meleg vagy biszexuális embereket.

2016. október 21. és 23. között szabadegyetemet szervezünk az egyenlő házasság témájában. Itt találjátok a részletes programokat! Még nem késő jelentkezni! 

Budapest Pride Felvonulás 2016. Fotó: Fürjes Viktória

A Budapest Pride-ot is szervező Szivárvány Misszió Alapítvány 2016-ban kérdőíves kutatást végzett az LMBTQ közösségben, “Budapest Pride felmérés az LMBTQ emberek magyarországi társadalmi és jogi-politikai helyzetéről 2016-ban” címmel. A válaszadók többsége legnagyobb problémaként azt nevezte meg, hogy a házasság intézménye nem nyitott az azonos nemű párok számára.
A kérdéssel kapcsolatban most megismerhetjük a politikai pártok álláspontját is, a Budapest Pride és az Integrity Lab közös konferenciáján, amelyre a hazai parlamenti pártok képviselőit hívtuk meg. 

előbújás napja

Légy büszke, ha már előbújtál és önazonosan élhetsz!

A Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány idén januárban elindított egy kérdőívet az LMBTQ közösségben, “Budapest Pride felmérés az LMBTQ emberek magyarországi társadalmi és jogi-politikai helyzetéről 2016-ban” címmel. A kérdőív eddigi feldolgozásából az látható, hogy a válaszadók többsége legnagyobb problémaként azt nevezte meg, hogy a házasság intézménye nem nyitott az azonos nemű párok számára.

Sziget Fesztivál 2015

Gyere el szeptember 9-én pénteken 15:00-ra a Ötvenhatosok terére, és állj ki a szerelem, egyenlő házasság és egy igazságosabb világ mellett egy fotóval!

Ingyenes képzést hirdet a Budapest Pride mindazok számára, akik a szervezet állandó önkénteseként szeretnének tenni a Magyarországon élő LMBTQ emberek jog- és társadalmi egyenlőségéért!