Horváth Noé beszéde a Transznemű Emlékezés Napján

Sziasztok!

Horváth Noé vagyok, és azt hiszem az egyik legszerencsésebb ember a világon. Én legalábbis így szoktam magamra tekinteni. Megvan mindenem az életben, amire szükségem van és, ami ahhoz a nagybetűs Boldogsághoz kell. Van egy klassz munkahelyem, imádom a szakmám, van rengeteg barátom, egy csodálatos párkapcsolatom, és támogató családom, van hol laknom és az anyagi helyzetem is stabil.

Miért vagyok ma mégis itt?

Ha most idejönne hozzám egy rendőr és megkérne, hogy igazoljam magam lehet, hogy elcsodálkozna egy kicsit a személyim láttán. És nem, nem csak azért, mert eltörtem és cellux-szal van összeragasztva néhány helyen, hanem azért, mert az áll benne, hogy én egy nő vagyok. Tovább megyek: a név rubrikában sem az szerepel, hogy Noé, hanem az, hogy Noémi.

Azért vagyok ma itt… mert én is egy transznemű férfi vagyok.

28 évvel ezelőtt születtem, kislányként. Noémiként anyakönyveztek és a szüleim a nővéremmel együtt két kislányt neveltek fel. Legalábbis ők azt gondolták.

Tudjátok, sokszor van az, hogy ami belül van, az nem egyezik azzal, mint ami kívül. A transznemuseg is valami ilyesmi. Legalábbis nekem.

Transzneműnek lenni annyit jelent, hogy a születéskor meghatározott biológiai nem eltér a nemi identitástól. Ha egyszerűbben szeretném ezt elmondani, azt mondanám: én például egy női testbe született férfi vagyok.

Ezzel nem vagyok egyedül sem Magyarországon, sem a világon. Sokan vagyunk, többen mint gondolnátok. Csak sokszor láthatatlanok. És ezt most a szó jó értelmében mondom. Azért vagyunk láthatatlanok, mert mi is ugyan olyan emberek vagyunk, mint bárki más. Csak mi egy másfajta csomagot cipelünk a vállunkon, és egy kicsit más dolgokkal kell megküzdenünk az életben.

Azért vagyok ma itt... hogy elmondjam, nem vagyunk betegek, bolondok, vagy őrültek. Attól, hogy én férfinak érzem magam, annak ellenére, hogy női testbe születtem még nem szorulok pszichiátriai kezelésre és ez nem jogosít fel senkit arra, hogy bántson engem.

Mert igenis van, hogy néha balul sülnek el a dolgok, és az a test, amibe születünk nem egyezik azzal a nemmel, amilyennek gondoljuk magunkat. Nekem sosem volt barbim, és sosem szerettem szoknyát hordani. Mindig is heteroszexuális barátnőim voltak és férfi szerepet töltöttem be minden kapcsolatomban. Lassan 2 éve teljesen férfiként élek úgy, ahogy mindig is szerettem volna élni. Férfiként és boldogan.

De most nem is ez a lényeg.

Azért vagyok ma itt veletek, hogy együtt emlékezzünk azokra, akiknek azért kellett meghalniuk, mert dzsender-nonkomform, vagy transznemű személynek születtek. Mint én.

Mindannyiunknak vannak olyan tulajdonságaink, amiken nem tudunk változtatni. Például, hogy melyik nemzethez tartozunk, hogy kibe szeretünk bele, hogy milyen színű a bőrünk. Vagy, hogy milyen neműnek érezzük magunkat.

Vannak emberek, akik nem akarnak, vagy nem tudnak minket így elfogadni. És vannak köztük olyanok, akik kezet emelnek ránk a tulajdonságaink miatt. Gyűlöletüknek akár az emberélet kioltása sem szab határt.

Ma sajnos ezért vagyunk itt. 325 transznemű és dzsender-nonkomform embert gyilkoltak meg az elmúlt egy évben szerte a világon.

Nekem van egy alap tételem az életben, ahogyan emberekről gondolkodom. Bevallom ezt a barátnőmtől tanultam. Nem egy magvas gondolat, de talán a legfontosabb az életben. Nekem legalábbis. Ez nem más, mint az hogy: mindenki úgy jó, ahogy van.

Senkinek nem szabadna azért meghalnia, mert női testbe született és férfinak érzi magát. Vagy fordítva. Soha senkit nem lehet olyan dologért bántani, amiről nem tehet. Vagy pusztán azért, mert szeretne önazonosam élni. Senkit!

Azért vagyok ma itt… hogy gyertyát gyújtsak veletek azokért az emberekért, akiknek ez nem adatott meg. Akiknek meg kellett halniuk amiatt, mert néhány ember nem volt képes őket elfogadni.

Emlékeztek? Úgy kezdtem a beszédem, hogy Noé vagyok és azt szoktam mondani, hogy én vagyok az egyik legszerencsésebb ember a földön.

Azért vagyok ma itt, mert szerencsés vagyok. Nekem nem kellett meghalnom azért, mert transzneműnek születtem.

Azért vagyok ma itt, mert szeretném felhívni a figyelmeteket: senkit nem lehet bántani amiatt, mert szeretne boldogan élni.

Szeretném, hogyha ma a gyertya gyújtás után azzal a gondolattal mennétek haza, hogy az előtted, a melletted, a mögötted álló, te is és én is, mindenki: úgy jó, ahogy van.

Köszönöm a figyelmet.