Homofóbia és Transzfóbia Ellenes Világnap 2017

Tudtad, hogy május 17-én van a Homofóbia és Transzfóbia Ellenes Világnap? Sokan úgy gondolják, hogy nem is olyan rossz a helyzet Magyarországon. De az LMBTQ embereknek minden nap jut bőven a homofóbiából és a transzfóbiából, abban a pillanatban, hogy kilépnek a lakásuk ajtaján. Éppen ezért is kell egy olyan nap az évben, amikor biztosan beszélünk a minket érő elutasításról, gyűlöletről, bántalmazásról. Tartsunk ma egy kis számvetést, hogy mi minden történt az elmúlt évben, vagy legalábbis vegyük sorra azokat az eseteket, amelyek ismertek előttünk, és amelyekkel teret nyert az LMBTQ közösség megalázása.

Kezdjük két döbbenetes kiadvánnyal, amelyek 2016-ban jelentek meg. Szilvay Gergely: A melegházasságról - Kritika a klasszikus gondolkodás fényében, és Dr. Joseph és Linda Ames Nicolosi: A homoszexualitás megelőzése – Útmutató a szülőknek című “művek” tökéletes manifesztációi a homofóbiának, és hozzájárulnak ahhoz a gyűlölködő közhangulathoz, amelyet a Magyar Kormány is büszkén erősít. Például azzal a márciusi kiállásával, amikor 28 EU tagállam közül egyedüliként nem volt hajlandó aláírni a nők és LMBTQ emberek jogegyenlőségére irányuló együttműködést, vagy amikor májusban, mint egy pad alatt tovább adott cetlit az iskolában, egy költségvetési törvényben elrejtve próbálta meg elkaszálni a bejegyzett élettársi kapcsolatot. És maradjunk még egy kicsit a honatyáknál és barátaiknál:

  • Júniusban Orbán Viktor a portugál Expresso című lapnak nyilatkozott az Alkotmányban lévő kirekesztő családfogalomról, “több ezer éves magyar hagyományokra” hivatkozva foglamazta meg, hogy “egy alma nem kérheti azt, hogy hívják körtének”.
  • novemberben Böjte Csaba bűzlő pocsolyához hasonlította az azonos neműek házasságát
  • Tusnádfürdőn a Bálványosi szabadegyetemen Paizs József lelkipásztor tartott előadásában beszélt arról, hogy “a homoszexualitás betegség”, és szerinte, mint minden betegség, gyógyítható
  • Toroczkai László rendeletben tiltotta be Ásotthalmon az Alkotmánytól eltérő családfogalom propagálást
  • szintén novemberben a kormányközeli médiumok (TV2, Origo, Ripost) azzal próbálták rombolni Vona Gábor imidzsét, hogy azt állították róla, hogy meleg. Elkeserítő, hogy manapság ezzel próbálják közszereplők lejáratni egymást, ha már nem jut eszükbe jobb ötlet, hiszen ezzel is azt erősítik, hogy lmbtq embernek lenni olyasmi, amivel vádolni lehet másokat, ami bűn, vagy szégyen.  
  • augusztusban Pomázon a Jobbik elégedetlenkedett egy óvoda szivárványszínűre festett kerítése miatt
  • a Lipóti pékségben aláírást gyűjtöttek az azonosneműek házassága ellen, a családok védelmében, mintha az lmbtq emberek ezen lehetőségével a már meglévő házasságok kevesebbet érnének majd. Miközben a házasság intézményét inkább az egyenlőtlen emberi kapcsolatoktól és az erőszaktól kellene félteni.
  • decemberben pedig a Magyar Kormány megvonta az anyagi támogatást a hiv/aids témában tevékenykedő civil szervezetektől, ezzel teljesen ellehetetlenítve azok munkáját és veszélyeztetve azokat, akiknek ezek a szervezetek valódi segítséget nyújtottak

Az ilyen, és ehhez hasonló nyilatkozatok, rendeletek, politikai lépések mind hozzájárulnak a mindennapokban bekövetkező verbális és fizikai erőszakhoz, és kirekesztéshez. Emlékezzünk vissza például az ELTE klubjában történt esetre, amikor két lányt megaláztak, miután csókot adtak egymásnak, és az utána megrendezett tüntetésre, ahol az Identitesz szélsőjobboldali szervezet tagjai üvöltve szidalmazták a megjelent résztvevőket.

És sajnos a lista itt még nem ér véget. Szintén tavaly történt, hogy egy pécsi leszbikus párnak az utolsó utáni pillanatban mondták azt, hogy nem fogadhatja örökbe azt a roma kislányt, akinek már a kis szobája is be volt rendezve a pár otthonában, és akivel már hosszú hónapok óta várták a napot, hogy egy család lehessenek. Embertelen, megalázó, empátiát és józan észt nélkülöző döntés volt ez az ügyintéző részéről. 

És milyen sok eset lehet, ami nem kerül napvilágra. Hány olyan példa lehet még az országban, mint ami Pápán történt, szintén 2016-ban, amikor egy meleg fiút két ismeretlen megtámadott, de a rendőrség nem volt hajlandó eljárást indítani.

A homofóbia és transzfóbia még mindig minden nap körülvesz minket. A Budapest Pride 2016 novemberében végzett reprezentatív felméréséből az derült ki, hogy a magyar lakosság 36 százaléka támogatja az azonosneműek házasságát, 46 százalékuk pedig az örökbefogadás lehetőségét LMBTQ emberek számára. A támogatók aránya tehát nem tükrözi a politika konzervatív irányát, egyszerűen csak kevésbé látható, hallható ez a tömeg. Ahogy a fenti felsorolásból is látszik, Magyarországon minden hónapra jut legalább egy homofób megnyilvánulás, vagy cselekedet. Amíg nem tűnik el a sértő politikai közbeszéd, amíg politikusaink és az őket körülvevő véleményformálók uszítanak, homofób és transzfób megnyilvánulásokra bátorítanak, addig nem vagyunk szabadok. De ez a folyamtosan ránk zúduló homofóbia nem fog magától megszűnni. Amíg csendben ülünk, addig LMBTQ fiatalokat kitagad a családjuk, addig sokaknak félelemben kell élniük, depressziósan, magányosan, és amíg csendben ülünk, addig egyre nagyobb teret nyer a gyűlölet és az erőszak. Szükség van tehát az aktív kiállásra, arra, hogy az elfogadó, empatikus, nyílt szívű emberek szintén bújjanak elő, hogy ne csak a négy fal közt legyenek támogatók, mert akiknek igazán szükségük van a bátorításra, azokhoz nem jut el a hangjuk.

Eljött az idő, hogy kimondjuk: a hasonló jogok nem egyenlő jogok, semmilyen téren. Az adott lehetőség nem szabad lehetőség, a kényszerű döntés nem szabad döntés, a korlátok közé szorított élet nem szabad élet. Elérkezett a pillanat, hogy együtt kezdjük el megalkotni a saját szabadságunkat.