Hegedüs Martin beszéde I Megnyitó 2017

Rengetegszer bújtam elő. Rengeteg embernek, rengeteg féleképpen.  Minden nap előbújok.

Martinka először 96-ban bújt elő, de azt nevezzük inkább születésnek. Marcaliban látta meg a napvilágot, majd némi herce-hurca után került egy Kaposvár melletti aprócska faluba. Játék volt csupán, mikor krepp papírból parókát gyártott, vagy a Mamma mia című film láttán fodros trapéznadrágot készített magának. „Játszik. Majd kinövi! Hagyd!”- mondták ők. Jobbára mindig komolyabban vette a farsangot a társainál, mind az óvodában, mind az iskolában. Karnevált rendezett családjának az udvarukban, színes maskarát aggatott rájuk. „Öltözzünk be, hadd örüljön! Majd kinövi!” Számára mindez a legtermészetesebb játék volt és az is maradt.

A fiúk a lányok kezét fogják. De Martinka előzményei közt a Kőszívű ember fiai röviden mellett, ott volt a fiú fiú szerelem is. Ballagásra magának, gimnáziumban a környezetének vallott színt a melegségéről. Majd kinyitotta az édesanyja szekrényét, belenyúlt és benne felejtette magát a ruháiban. Akkor ő transzszexuális? Nem! Transzvesztita? Nem! Dragqueen? Igen! Queer? Igen! Falusi srác? Igen! Színész? Igen! Aktivista? Igen! És nem tudja és mára a legkevésbé sem érdekli, hogy hány címke ragasztható a homlokára. Minden esetre, itt vagyok, Martin vagyok, sziasztok, szép estét!

Szóval… mikor faluból jártam egy kaposvári gimnáziumba, egyszer csak hazaértem kék hajjal. Falun „kiskokas” voltam, Kaposváron „buzi kakadu”. „Lázad. Majd kinövi!”- azt mondták. Édesanyámmal shoppingoltunk és, odaszólt valaki: „Te most fiú vagy, vagy lány?” Édesanyám válasza a következő volt: „közkívánatra.” Buziztak engem és buziztuk egymást is anélkül, hogy tudtam volna, hogy mit jelent. Most, hogy tudom, megtanultam használni. Tudom, hogy abba a szóba mi minden épül, és milyen sok oldala van. Nem veszem magamra, vagy vissza buzizok. Most már egészen konkrétan leszarom.

Két éve, mikor Pécsre kerültem, nyomban megtaláltam a helyem a helyi aktivisták között a PeMeL-ben. Végre felelősséget vállalhattam a közösségemért.  Volt kihez fordulnom, mikor ráébredtem egy-egy új identitásomra. Bizalmat és színpadot kaptam a tűsarkaim alá.

Mikor először a drag nyomába eredtem, rájöttem, hogy ezt a parókát bizony még tupírozni kell ahhoz, hogy drag legyen. Mert ha „drag” vagyok, én nem nő akarok lenni, számomra ez egy puccos munkaruha és egyfajta művészi önkifejezés. Egyszer csak szembe jött RuPaul a drag világsztár, és azt mondta: „Hello hello hello!” Na, helyben vagyunk. Megtanultam, hogyan csinálunk szivacsból darázsderekat, rájöttem, hogy a papírragasztó a szemöldökömre való és hát… megszerettem ezt a kényelmetlen műfajt.  És láttam azt is, hogy RuPaul beszédet mond a Washingtoni Prideon és kiáll a közösségünkért. Én is feladatomnak éreztem ilyen dolgokra használni a színpadot. Mert igenis két Cher szám közt megállhatunk megfogni egymás kezét. Mi itthon eddig miért nem használtuk a hangunkat? Remélem, ezt majd kinőjük.

Hát, de na, most is egy színpadon állok, jó helyen, jó időben. És amit nem mondhattam el senkinek, azt elmondtam hát mindenkinek. Itt vagytok emberek, eljöttetek jól lenni. És még lehet, hogy figyeltek is rám. Most már muszáj lesz mondanom valamit. Szóval gyönyörűek vagytok. Te, mert kukacok vannak a hajad helyén, te mert tele vagy tetoválva, te mert barna a hajad, és te mert hosszú a lábad, te mert… mert, mosolyogsz. És nézzetek rám itt állok kócos hajjal, szakadt farmerban tűsarkúban, és még én is szép vagyok. Nem magamért, mindenkiért! Érted is! Érted, az emberért! Mivel lennék kevesebb? Mivel lennél több? Miért lennél több? Bocsánatot kérjek önmagamért? +Esetleg láncra ne verjem magam nagy szabadságomban? Nem! Nem szabad! Soha ne hagyd, hogy bárki a világon azt mondja, hogy nem lehetsz az, aki lenni akarsz! Hogy nem vagy jobb a tökéletesnél! De most már megismernék egy tökéletes embert. Valakit, aki üvöltve sír. Valakit, aki nem fél egyedül nevetni az utcán. Valaki, aki táncol a szökőkútban. Valakit, aki… aki nem akarja kinőni.

Egy fecske nem csinál nyarat, de közel sem vagyok egyedül! Ha mindenki így vélekedne, akkor sosem lenne nyár! Élni jöttünk, és nem túlélni! Szeressetek, nevessetek, merjetek, döntsetek falakat és ne nőjétek ki!