Gyarmati Dani beszéde a Transznemű Emlékezés napján

Sziasztok!

Gyarmati Dániel vagyok, és a mai napról szeretnék beszélni.

325 áldozat.

Szám szerint 325 nevet számolhatunk meg a felírtak között. Ez 30-cal több, mint a tavalyi. Az elmúlt 10 évben pedig összesen több, mint 2600 személy neve került a listákra, ebből 123 történt Európában. 123-ból 62%-uk volt szexmunkás, és minden harmadik személy bevándorló.

Ma, november 20-án van a Transznemű Emlékezés Napja. Ez egy minden évben megrendezett esemény, ami arról szól, hogy tiszteletünket adjuk azoknak a transz és dzsender-nonkonform személyeknek, akik az adott évben áldozatul estek. Az első ilyen megemlékezés 1999-ben volt Rita Hester (transznemű nő) tiszteletére, aki 1998-ban vesztette életét 34 évesen, a saját lakásában, ahol a támadó 20szor szúrta mellbe.

Azért állunk ma itt, hogy megemlékezzünk az idei év halálos áldozatairól, megemlékezzünk Rita Hesterről, illetve mindazokról, akiket valaha meggyilkoltak, vagy öngyilkosságba kergettek emiatt. Minden novemberben készül egy lista azoknak a személyeknek a neveiről, akiknek a halálát bejelentették.

Idén ezt a megemlékezés azért tartjuk köztéren, mert szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy egy most is létező jelenség, hogy embereket nemi identitásuk miatt gyilkolnak meg. Ezek az esetek ugyanolyan tragédiák, mint bármely gyilkossági eset, ám egy ponton mégis mások. Ezeknek az embereknek nem a személyét támadták, hanem azt a kisebbséget, ahová tartoznak. Nincs különösebb oka annak, hogy meggyilkolták őket. Csupán annyi, hogy transzneműek. A transzneműségük miatt kellett meghalniuk. Sajnos az elkövetőik gyakran megússzák azzal, hogy hirtelen felindulásból tették, amikor megtudták, hogy az adott személy transznemű. A legfájdalmasabb az egészben az, hogy ezekkel az erőszakos tettekkel az emberi méltóságuktól fosztották meg az elszenvedőket, nem csak az életüktől. Ezért emlékezzünk mindnyájukra a legnagyobb tisztelettel! Ne hagyjuk, hogy a transzneműség a gyilkosság egy elfogadható okává váljon, mert nem az, és ez így egyáltalán nem oké. Nem vagyunk szörnyetegek! Mi is emberek vagyunk, és nem akarjuk pengék elé nyújtani a torkunkat azzal, hogy a valódi nemünk szerint élünk.

Nagyon rossz érzés itt állnom és egy olyan dologról beszélnem, aminek léteznie sem szabadna. Úgy érzem, ez az én veszteségem is. Annak ellenére, hogy soha nem találkoztam ezekkel az emberekkel, testvéreimként tekintek rájuk, akik elvesztek abban a harcban, amiben minden hitem benne van.

Köszönöm a figyelmet!