Árvai Péter beszéde - Budapest Pride Megnyitó 2018

Tudjátok mi volt a legrosszabb az egészben? Az állandó szorongás. Hogy ott ülök Alexandrával, a legjobb barátommal a szobájában és arra gondolok, hogy majd most végre elmondom... 15 évesek voltuk, talán az első sörünket ittuk, mielőtt elmentünk volna egy házibuliba és én azt reméltem, hogy talán majd a sörtől eléggé ellazulok vagy berúgok és egyszer csak kijön belőlem, hogy “meleg vagyok”. De nem jött. Csak a szorongás maradt.

Tudjátok mi volt a legrosszabb az egészben? Az állandó szorongás. Hogy ott ülök Alexandrával, a legjobb barátommal a szobájában és arra gondolok, hogy majd most végre elmondom...15 évesek voltuk, talán az első sörünket ittuk, mielőtt elmentünk volna egy házibuliba és én azt reméltem, hogy talán majd a sörtől eléggé ellazulok vagy berúgok és egyszer csak kijön belőlem, hogy “meleg vagyok”. De nem jött. Csak a szorongás maradt. A szorongás és a remény, hogy a következő héten majd elég bátor leszek, majd jobban alakulnak a dolgok és el fogom tudni mondani. De hiába jött a következő hét és az azutáni: mindig kudarcot vallottam. És így teltek egymás után a hetek, hónapok és az évek. És végül nem mondtam el neki. És ezt a mai napig sajnálom.

Így talán már értitek, miért fontos nekem felnőttként, hogy beszéljek erről ? És hogy miért lettem Magyarország első nyíltan meleg ügyvezetője?

Amikor felnőttem, még Svédországban sem volt sok ismert meleg. Összesen hármat ismertem, de egyikkel sem tudtam azonosulni. Volt egy műsorvezető, aki meghalt AIDS-ben, de én persze nem akartam AIDS-ben meghalni. Volt egy ismert fodrász, akivel (ha rám néztek értitek is, hogy miért) nem volt sok közös dolgunk és volt egy meleg humorista. Nekem ebből a kettőből mindig is csak a meleg rész ment, a humor az nehezebben... Így, ahogy mondtam, nem tudtam, hogy velem felnőttként hogy lesz. Hiszen meleg vagyok, de egyik sem a fenti háromból. Nem voltak példaképeim.

De szerencsém volt, mert hogy amikor 2008-ban elköltöztem Svédországból, addigra a Pride az ottani LMBT+ aktivistáknak köszönhetően már nem egy kisebbség rendezvénye volt, hanem a többség ünnepe. A stockholmi Pride-ra félmillió ember jött el és minden évben a város legnagyobb bulija volt. Így, amikor 2008-ban ideköltöztem, a budapesti pride elég nagy váltás volt. Itt kővel dobáltak és kordon volt. De éppen a svéd példa miatt, én meg vagyok győződve arról, hogy ez ünnep lesz Budapesten is. Sőt, már most látjuk, hogy mennyit változott a Budapest Pride 10 év alatt. Tavaly a szervezőknek köszönhetően már kordonok nélkül vonulhattunk. És biztos vagyok benne, ha pár év múlva majd visszanézünk, látni fogjuk, hogy ők azok az aktivisták, akik a Budapest Pride-ot átformálták. Talán még egy kicsit korai ünnepelni, de én már most nagyon hálás vagyok nektek. Ezért kérlek, tapsoljuk meg őket. Nagyon köszönjük nekik ezt a munkát.

Visszatérve 2008-ra: azon gondolkodtam, hogy tudok-e segíteni, és ha igen, akkor hogyan? De nem sokat kellett törnöm a fejemet, mert a lehetőség egy-két év múlva magától jött szembe. Ahogy ugyanis a Prezi egyre sikeresebb lett az újságírók egyre többet kérdeztek a magánéletmeről is. Tudni akarták, ki ez az Árvai Péter? Mit csinál? Honnan jött? Vagy éppen, hogy kivel él?

A Preziben az első perctől kezdve elmondtam mindenkinek, hogy meleg vagyok, mert tudtam: nem tudok úgy céget építeni, napi 16 órát dolgozni az alapító társaimmal, ha nem tudom elmesélni nekik, amúgy van egy pasim. Nem akartam ugyanúgy szorongani velük, mint annak idején Alexandra szobájában. És nagyon szerencsés vagyok, hogy nekik ez teljesen természetes volt. Kifelé azonban ez nem volt ennyire egyértelmű.

Emlékszem, hogy egyik este éppen hazaértem egy külföldi útról és Halácsy Péterhez és Roszik Lindához, a feleségéhez mentem vacsorázni, hogy elmondjam nekik: úgy döntöttem, elkerülöm ezeket a kérdéseket és nem beszélek a nyilvánosság előtt arról, hogy meleg vagyok. Mondtam nekik, hogy nekünk most a cég építésére kell fókuszálnunk, egy csomó munka lenne nyilvánosan coming outolni és feldolgozni a gyűlölködő kommenteket. Nekem is, és persze a cégnek is, amelyért nekem már felelősséget kellett vállalnom. Ahogy ezt mondtam nekik, Halácsy Péter, aki nemcsak egy törődő barát, hanem egy logikusan gondolkodó mérnök is, egyszer csak rám nézett és azt mondta: de Péter, nem pont te mesélted, hogy milyen nehéz volt neked 15 évesen, hogy nem voltak példaképeid? Hogy szeretnél segíteni azoknak a lányoknak és fiúknak, akik most éppen olyan tanácstalanok, mint te voltál akkor? A Linda pedig azt mondta, hogy a kommentektől se tartsak, mert szervez nekem egy bulit, ahol a barátainkkal közösen felolvassuk ezeket a kommenteket.

Én ekkor kezdtem érezni, hogy ez nem nyűg lenne, hanem jó lenne együtt megcsinálni. És visszagondoltam, a 15 éves Péterre, aki szerette volna elmondani Alexandrának. És aki amúgy akkor egyből talált is volna magának egy támogatót.

És ha visszanézek, hogy mi vagy ki segített nekem abban, hogy ma ezen a színpadon állhassak, azt kell mondjam, hogy a barátaim, a heteró barátaim.

Anyukám, akinek végül először mondtam el, hogy meleg vagyok és aki az első pillanattól kezdve támogatott. A két alapítótársam: Somlai-Fischer Ádám és Halácsy Péter. Illetve Linda, Péter felesége. Nélkülük nem tudtunk volna egy nyitott céget csinálni a Preziből. Pécsi Juli, a Prezi első alkalmazottja, aki eljött velem a budapesti Pride-ra. Bán Miklós, Schuster Ricsi és Miklós Melinda, akikkel közösen megalapítottuk a Nyitottak vagyunk kezdeményezést, hogy láthatóságot adjunk azoknak a cégeknek, amelyek nyitottak. Amelyek csak a teljesítményük és a tetteik alapján ítélik meg az embereket függetlenül a származásuktól, a vallásuktól vagy éppen a szexuális orientációjuktól. És nézzétek meg őket: heteró támogató barátok.

És hogy hol tartunk ma? Múlt évben nem csak a kordonok tűntek el, hanem 1000-nél több cég csatlakozott hozzánk, akik 75 ezer alkalmazottat képviselnek. Tavaly pedig 120 CEO jött el a Pride-ra és támogatta a jelenlétével a felvonulást. És hogy ez miért fontos? Mert az életünk felét munkában töltjük, és ha olyan munkahelyeket hozunk létre, ahol mindenkit elfogadnak és nem kell szorongjon, hanem csak azzal van elfogadva, hogy jó dolgokat hozzon létre, akkor fantasztikus eredmények születnek.

Én tudom, hogy szerencsés voltam, mert ott volt anyukám, aki az első perctől támogatott. És voltak barátaim, akik a támogatásukon kívül még segítettek is egy sikeres céget építeni. De ha 15 éves vagy, szeretném, hogy tudd: már van egy csomó ember, aki téged is támogat. Ugyanis, ha két heteró barát meg tudja adni egy ügyvezetőnek az erőt adni ahhoz, hogy egy egész cég nyílttá váljon, akkor egy pár heteró barát segíteni tud egy csomó szervezetnek, hogy megtegye ezt a lépést. Akkor akár egy egész országot, sőt az egész világot tudjuk inspirálni, hogy megváltozzon. És ettől lesz a Pride hamarosan a többség ünnepe.

Köszönöm!

Fotó: Holland Kati