Retrospektív vetítések - Adele Eisenstein ajánlásával

Idén emlékezünk meg arról, hogy kereken húsz évvel ezelőtt rendezték meg Budapesten, a Toldi Moziban az első Meleg és Leszbikus Filmfesztivált. Erre való tekintettel idén kisebb retrospektív válogatással is várjuk az érdeklődőket a Művész moziban, az 1993-as rendezvény főszervezője, Adele Eisenstein ajánlásával.


Adele Eisenstein amerikai független író, kurátor, szerkesztő és fordító, aki 1990 óta Magyarországon él. 1993-ban a Balázs Béla Stúdió film programszervezőjeként és nemzetközi koordinátoraként szervezte meg az 1993-as fesztivált. Idén őt kértük fel a Budapest Pride LMBTQ Filmfesztivál megnyitására, és emellett azt kértük tőle, válasszon ki néhány számára kiemelten fontos, régebbi LMBTQ filmalkotást. Ezen filmtörténeti jelentőségű alkotásokat az 1993-as fesztiválon vetítették, és azóta nem láthatta a magyarországi közönség. A retrospektív vetítéseknek október 28-án hétfőn és 30-án szerdán, este 8 órától a Művész Mozi ad helyszínt.

Október 28-án a Stonewall előtt (Before Stonewall) című filmet vetítjük. Igazi csemege ez a Greta Schiller és Robert Rosenberg által rendezett dokumentumfilm, amelyben az LMBTQ mozgalom veteránjai mesélnek a rejtőzködés évtizedeiről, a politikai mozgalom gyökereiről. Archív filmfelvételek és fotók, valamint személyes visszemlékezések segítségével megtudhatjuk, miként élt Amerikában az LMBTQ közösség az 1969-es Stonewall-lázadás előtt.

Az október 30-i, szerdai vetítés Jean Genet, a nyíltan meleg francia író, drámaró, politikai aktivista személye köré épül. Elsőként Todd Haynes 1991-es, Métely (Poison) című alkotását láthatjuk. A film a queer mozi egyik mérföldköve – három ügyesen összefont határfeszegető sztori, Genet írásai nyomán. A „Hős”, amelyet ál tévé-dokumentarista stílusban forgattak, egy kertvárosi apagyilkosság bizarr történetét meséli el, majd az igazságszolgáltatás elől való hihetetlen menekülést; a „Horror” eszelős ötvenes évekbeli B-kategóriás melodrámára emlékeztető rémmese egy őrült szexuális kísérletről, amely elszabadít egy förtelmes járványt; végül a „Homo” két elítélt megszállott szexuális viszonyát dolgozza fel. A film annak idején díjat kapott Berlinben és a Sundance-en is.

Ezt követően Mathias Müller német rendező két rövidfilmjét tekinthetik meg az érdeklődők. A Sleepy Heaven (1993) egy homo-romantikus tengerészfilm, melyet szintén Genet ihletett, és amely annak idején a Drezdai Filmfesztiválon a legjobb film díját kapta. Az Alpsee (1995) egy fiatal meleg fiúról szól, aki rájön, hogy a mindennapi tényeknek és a hétköznapi élet dolgainak is különösen nagy jelentősége lehet. A Gijóni Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját hozta el.