Elítéljük a felvonulás utáni rasszista és homofób támadásokat és a rendőrségi mulasztást

A szombati Budapest Pride Felvonuláson minden eddiginél többen, közel 10.000-en vettek részt. Szomorúnak és felháborítónak tartjuk azonban, hogy a felvonulás nem múlt el homofób és rasszista támadások nélkül és a rendőrség idén sem garantálta hatékonyan a felvonulásról hazafelé tartó emberek biztonságát.

A rendezvény után hazafelé tartó Derdák Tibort és Orsós Jánost, a sajókazai dr. Ámbedkar Iskola vezetőit, illetve egy társukat egy csapat radikális szélsőséges bántalmazta. Beszámolójuk szerint a rendőrség nemcsak, hogy nem lépett fel az agresszió ellen, hanem a három férfit igazoltatták ahelyett, hogy a támadókkal tették volna ugyanezt. A támadók rasszista és homofób beordibálások közepette ütötték és rugdosták a három férfit. A sértettek elmondása szerint a rendőrök azonban az elkövetőket nem igazoltatták és állították elő. Röviddel a támadást követően Derdák és Orsós a közelben azonosította a támadókat és bár azonnal a rendőrökhöz fordultak, azok nem tettek semmit, sőt, a bántalmazottakat szólították fel arra, hogy ne „provokáljanak”.

A Budapest Pride elítéli a támadást és annak homofób és rasszista indítékát, támogatásáról és szolidaritásáról biztosítja a sértetteket.

Az utóbbi években számos támadás érte a Budapest Pride Felvonulás résztvevőit, amikor a rendezvényről hazafelé indultak, így ezek megelőzésére és megakadályozására a rendőrségnek fel kellett volna készülnie. Idén az ENSZ európai emberi jogi biztosa is erre hívta fel a rendőrség figyelmét támogató videóüzenetében.

A rendőrség kötelessége a felvonulók gyülekezésének, a résztvevők épségének biztosítása a felvonulás alatt, illetve az arról való távozás során. Meggyőződésünk, hogy a rendőrség a helyszínen súlyos mulasztást követett el, amikor a jelentős rendőri jelenlét ellenére sem volt képes a bűncselekmények bekövetkezését megakadályozni. A homofóbia, illetve rasszizmus intézményes keretek között (állami, gazdasági, vallási, társadalmi szervezetek által), rendszerszerűen is megvalósul, erre mutatnak példát azok a gyűlölet-bűncselekmények is, amelyeket LMBTQ emberek vagy más elnyomott csoportok tagjai sérelmére követnek el vélt vagy valós szexuális orientációjuk, nemi identitásuk és etnikai hovatartozásuk miatt, és amelyek nem vonnak maguk után eredményes, az elkövetők megbüntetésével járó büntetőeljárást.

Elengedhetetlennek tartjuk, hogy a szombati esettel kapcsolatban a rendőrség teljes alapossággal járjon el a nyomozás során, különös tekintettel a bizonyítékok begyűjtésére, és kiemelten vizsgálják a támadás homofób és rasszista indítékát. Üdvözöljük, hogy a hatóságok a felvonulás másnapján közösség tagja ellen csoportosan elkövetett erőszak megalapozott gyanúja miatt rendeltek el nyomozást, amely akár nyolc évi börtönnel is büntethető. Sajnálatos, hogy a rendőrség helyszíni mulasztása miatt az eljárás ismeretlen tettesek ellen indul majd.

További szemtanúk és sértettek a Háttér Társaság a Melegekért szervezethez fordulhatnak jogsegélyért. Bővebb információ elérhető itt. Bármilyen, a Budapest Pride Fesztivál alatt történt homofób és transzfób támadást és atrocitást kérjük, hogy jelentsetek a „Jelentsd a homofóbiát!” honlapon is!

Budapest Pride